Koncert:
A Musica Historica Együttes 1988-ban alakult Budapesten, Csörsz Rumen István vezetésével. Tagjai a klasszikus és régizenei hangszerek mellett magyar és kelet-európai népi hangszerekkel is foglalkoztak, ami döntően formálta előadói stílusukat.
A zenekari munkához komoly kutatások adják a hátteret. Legfontosabb a XV-XIX. századi magyar és közép-európai (cseh, morva, szlovák, lengyel, román és horvát) zene kapcsolatainak vizsgálata; a középkori és reneszánsz énekelt költészet (a lovagi lírától Balassi és kora irodalmáig), a XVII-XIX. századi magyar közköltészet, továbbá a klasszikus török zenekultúra kutatása.
Az együttes tagjainak több publikációja is megjelent e témákban. Meggyőződésük azonban, hogy semmiféle tudományos alaposság és háttér nem helyettesítheti a művészi invenciót, hiszen a régizene - a napjainkban újra széles körben tanulmányozható, korabeli szakirodalom ismerete mellett is - kísérletező, nyitott műfaj marad. A Musica Historica semmiképp sem szeretne valamiféle "kőtári stílust" követni. A több száz éves művek mai állapotukban néha valóban távolinak tűnhetnek, ám számos helyzetben (a színpadi produkciókon túl gyermekprogramokon, reneszánsz táncházakban vagy akár térzeneként) visszanyerhetik életerejüket.
Vacsora:
A Kereskedőház Café erre az alkalomra reneszánsz étkek kóstolójával készül!
MENÜ: RENESZÁNSZ ÍZELÍTŐ
Reneszánsz pástétom-parádé branzinóból, borjúból, libamájból
Proschuitto sárgadinnyével
Bruschetta
Mozzarella paradicsommal és bazsalikommal
Panna Cotta sárgabarackkal
A jegyek ára, mely tartalmazza a múzeumi belépődíjat,
a tárlatvezetés-, a koncert- és a vacsora árát: 4 000 Ft/fő
A rendezvényt Szentendrei Közművelődési Kht. támogatja
Cím: 2000 Szentendre, Fő tér 2.
Tel.: 06 30 600 81 65
Előzetes regisztráció:
muzeummaskepp@pmmi.hu
tel: 26 310 244/112 – Közönségkapcsolati Csoport













