Film-színház-irodalom
Színházi Világnap Tiszaújvárosban
[2010. 03. 09. 09:22]
A Színházi Világnap alkalmából (2010. március 27-én) a Miskolci Nemzeti Színház előadásában a tiszaújvárosi Derkovits Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár színháztermében Ken Ludwig: Botrány az operában c. műve látható.
A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) bécsi közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a színházművészet, tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjenek a színészek, színházi dolgozók előtt, s kérjék a közönség szeretetét, támogatását.

Max, Sanders titkára - VIDA PÉTER • Maggie, Max barátnője - PAP LÍVIA
Sanders, Maggie apja, a clevelandi operatársulat igazgatója - SZIRTES GÁBOR Jászai-díjas
Tito Merelli, világhírű tenor - BAKAI LÁSZLÓ Jászai-díjas
Maria, Tito felesége - KEREKES VALÉRIA • Londiner - HOMONAI ISTVÁN
Diana, szoprán - JANCSÓ DÓRA
Julia, az Operabarátok Körének elnöke - MOLNÁR ANNA
Díszlet: MENCZEL RÓBERT Jászai-díjas • Jelmez: LACZÓ HENRIETT
Színpadmester: BALÁZS ANDRÁS • Ügyelő: LICHTENSTEIN PÁL
Súgó: REITER KRISZTINA • Rendezőasszisztens: RADNAI ERIKA
Rendező: SZIRTES GÁBOR Jászai-díjas
Az előadás időtartama (egy szünettel) 150 perc
Szenzációs hír kelt izgalmat a vidéki kisváros csöndes hétköznapjaiban. A világhírű tenorista, Tito Merelli lesz a készülő Othello főszereplője. Mindenki izgatottan, szinte megváltóként várja a „Magnifico” névre keresztelt tenort. A társulat igazgatója, Sanders hatalmas bevételre számít, az Operabarátok Körének elnöknője végtelen tiszteletét készül kifejezni a nagy művész előtt. De van, aki egy kis protekcióra vágyik csupán, más pedig reménytelen szerelmével készül a sztárt ostromolni.
A tenorista azonban csak a szenzációként meghirdetett előadás napján, az utolsó pillanatban érkezik meg a városka színházába. Az operának lassan el kellene kezdődnie, de Merelli nagyon fáradt. És mivel felesége is épp most hagyta el, túl sok gyógyszert vesz be. Képtelen színpadra lépni. Már majdnem kitör a botrány, amikor az igazgató hirtelen őrült ötlettel áll elő…
A Botrány az operában bejárta a világot, eddig 16 nyelvre fordították le, és 25 országban mutatták be. Londonban 1988-ban Andrew Lloyd Webber is színre vitte.

Belépődíj: 2000 Ft, diák, nyugdíjas, Tiszaújváros kártyával: 1800 Ft
Chedoc művelődési csekk és Sodexho kultúrautalvány érvényesíthető.
Jegyek március 8-tól kaphatók a kulturális központ jegypénztárában (49/542-009).

Helyszín: Derkovits Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár (Tiszaújváros, Széchenyi út 2.)
További információ a http://www.tujvmkvk.hu/ oldalon olvasható.
Forrás:
http://www.tujvmkvk.hu/