Küldjön be Ön is hírt!

2010-ben október 12-től 14-éig rendezik meg a Magyar Népművelők Egyesülete XXVII. Vándorgyűlését. Idén Szombathely ad otthont a tanácskozásnak, ahol a szakmai előadások mellett élménygazdag kirándulásokkal várja a résztvevőket a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ és a Magyar Népművelők Egyesülete. Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 30.

Sz. Tóth János, a Magyar Népfőiskolai Társaság (MNT) elnöke és Sajó Attila, a Magyar Népművelők Egyesülete (MNE) elnöke 2010. július 2-án megbeszélést tartottak Budapesten az MNT irodájában (Wesselényi út 13.).A találkozó részt vett Bordás István, az MNT alelnöke, a MNE tagja is. A vezetők tájékoztatták egymást az általuk irányított szervezetek jelenlegi helyzetéről.

A Magyar Népművelők Egyesülete elnöksége pályázatot ír ki a 2010. évi Vándorgyűlésen adományozandó díjak (Önkormányzatok a közművelődésért, MNE Emlékplakett) elnyerésére és a 2011-es vándorgyűlés megrendezésére.

2010. május 14-én 10 órakor elnökségi ülést tartott a Magyar Népművelők Egyesülete elnöksége Budapesten, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus székházában. Az ülés jegyzőkönyvét alább olvashatják.

Magyar Népművelők Egyesülete, a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület és a Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ közös szervezésében valósul meg 2010 május 27-28-án a Vas megyei Velemben a Nyugalmazott Népművelők Országos Találkozója. Az előzetes jelentkezési lapot legkésőbb május 25-ig kell visszaküldeni a szervezőknek.

A Magyar Népművelők Egyesülete és a Budapesti Művelődési Központtal Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt pályázatok sikeres megvalósítása érdekében szakmai műhelyt hoz létre, melynek célja a közművelődési szakemberek és intézmények pályázati tevékenységének segítése.

A Magyar Népművelők Egyesülete 2010. február 10. szerda 13.15 órára Közgyűlésre várja a tagságot a TEMI Fővárosi Művelődési Házába (Budapest XI. kerület, Fehérvári út 47.). Napirend: Az Alapszabály módosítása a Fővárosi Bíróság végzése alapján. Mindenkit szeretettel vár az egyesület elnöksége.

November 5-én az előre meghirdetett program szerint kezdődött meg a Magyar Népművelők Egyesülete 26. Vándorgyűlése. Az idei tanácskozásnak a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központ adott otthont. Az egyesület hagyományaihoz híven a Vándorgyűlés első napján átadták a Magyar Népművelők Egyesülete emlékplakettjét és az Önkormányzatok a közművelődésért díjat.

Elindult a regisztráció a Magyar Népművelők Egyesülete 2009. évi XXVI. Vándorgyűlésére. A jelentkezéssel kapcsolatos információkat a www.mane.hu honlapon lehet elérni.