Gyerekszoba
Várják a jelentkezőket a IV. Debreceni Nemzetközi Ifjúsági Fesztiválra
[2010. 02. 25. 08:55]
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Debreceni Ifjúsági Szolgáltatóval közösen, ismét előadó művészeti versenyt hirdet, felmenő rendszerben, egyéni és csoportos részvétellel, tánc, zene és humor kategóriákban. A fesztivál lebonyolítója ebben az évben is a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató.
A korábbi évek hagyományaitól eltérően azonban, idén a Debrecenben élő vagy a városhoz kötődő fiatalok csoportjain túl,
jelentkezési lehetőséget biztosítunk Hajdú-Bihar Megye településein élő ifjaknak is, továbbá a határon túli fiatalok számára is adott a lehetőség, hogy induljanak a megmérettetésen.
Az életkori csoport is módosult ebben az évben, ugyanis egyéni jelentkezés esetén az életkor alsó határa 14 évre, míg a felső korhatár 30 évre módosult. Csoportos jelentkezés esetén az átlagéletkort vesszük figyelembe.
Amatőr előadók és csoportok jelentkezését várjuk a nevezési lap kitöltésével, melyek személyesen átvehetők a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. Mezon Ifjúsági Irodájában (4024 Debrecen, Batthyány u. 2/b), illetve oldalunkról le is tölthetők.
A kitöltött nevezési lapokat legkésőbb 2010. március 19-ig kell eljuttatni személyesen a Mezon Ifjúsági Iroda fent említett címére, vagy faxon az 52/426-432-es telefonszámra.

A fesztivál fordulóiról, helyszíneiről, a kategóriákról, a díjazásról és a további részletekről a pályázati felhívásban olvashat.
A pályázati felhívás és a jelentkezési lap, valamint további információk letölthetők a http://www.diszinfo.hu/ oldalról.
Forrás:
http://www.diszinfo.hu/